A facilitáció tanulható. Gyakorlással válik igazán sajátoddá.
A facilitációt nem pusztán módszerek és eszközök gyűjteményeként közelítjük meg. A jó facilitációhoz szükség van a folyamat tudatos megtervezésére, a csoport működésének megértésére, az érdemi részvétel feltételeinek megteremtésére és arra is, hogy facilitátorként reagálni tudjunk arra, ami menet közben történik.
Ezért a Workshopperben több terület tudását és tapasztalatait kapcsoljuk össze. A designból a tudatos, emberközpontú tervezést, a megoldásközpontú megközelítésből az erőforrásokra és a kívánt változásra irányuló figyelmet, a részvételi szemléletből a közös gondolkodás és alakítás fontosságát hozzuk.
Ezt egészíti ki az élő rendszerekek megközelítései és elvei: a permakultúra rendszerszemlélete és az ökopszichológia, amelyek abban segítenek, hogy a csoportokra és folyamatokra ne statikus, teljesen megtervezhető helyzetekként tekintsünk, hanem figyeljünk a kapcsolatokra, a visszajelzésekre, a változásra és arra is, ami az adott helyzetben éppen kialakul.
WORKSHOPPER KÉPZÉSEK
Facilitation Essentials
Stabil alapok a tudatosabb facilitációhoz
Meetinget vagy workshopot vezetsz, közös tervezést kísérsz, esetleg rendszeresen dolgozol csoportokkal, de szeretnéd tudatosabban tervezni és segíteni ezeket a helyzeteket?
A Facilitation Essentials egy intenzív, egynapos képzés, amely végigvezet a facilitáció legfontosabb alapjain: a cél tisztázásától és a folyamat megtervezésétől a megfelelő módszerek kiválasztásán át egészen a csoporttal való munkáig.
Nem kész workshop-sablonokat tanulunk. Inkább azt gyakoroljuk, hogyan gondolkodj facilitátorként: hogyan indulj ki a célból és a csoportból, hogyan építs fel egy folyamatot, mire figyelj közben, és hogyan dönts arról, mikor milyen beavatkozásra van szükség.
1 napos
személyes
gyakorlat orientált
interaktív
Miről lesz szó?
a facilitátor szerepe, felelőssége és határai
a cél és a kívánt eredmény tisztázása
workshopok és közös folyamatok felépítése
facilitációs módszerek tudatos kiválasztása
kérdezés és egyértelmű instrukcióadás
időkeretek és a csoport energiájának kezelése
részvétel és bevonódás
a csoportdinamika alapjai és az élő rendszerek
nehezebb és váratlan helyzetek kezelése
személyes és online facilitáció sajátosságai
reflexió a saját facilitátori működésre
Kinek szól?
Mindazoknak, akik munkájuk során emberekkel és csoportokkal dolgoznak: vezetőknek, projekt- és product managereknek, designereknek, HR-szakembereknek, trénereknek, vállalkozóknak, tanácsadóknak – és azoknak, akik szeretnék tudatosabban vezetni a közös munkát.
Első Facilitation Essentials képzés: 2027. január 22. péntek 10:00 - 17:00
Hogyan dolgozunk?
Rövid elméleti blokkokat sok gyakorlás, közös elemzés és reflexió vált. A facilitációt nemcsak témaként vizsgáljuk: maga a képzési nap is lehetőség arra, hogy különböző facilitációs helyzeteket megtapasztalj résztvevőként és facilitátorként is.
A cél, hogy a nap végére legyen egy jól használható szakmai kereted, amelyhez vissza tudsz nyúlni, amikor a következő meetingedet, workshopodat vagy közös folyamatodat tervezed.
Facilitator Program
12 hetes szakmai fejlődési program facilitátoroknak
A facilitációt egy ponton túl nem lehet újabb és újabb módszerek megtanulásával fejleszteni.
Ahhoz, hogy magabiztosan tudjunk csoportokkal dolgozni, mélyebben kell értenünk a folyamatokat, a csoport működését és saját facilitátori jelenlétünket is. Gyakorolni kell, visszajelzést kapni, reflektálni a saját működésünkre – majd újra kipróbálni.
Erre épül a Workshopper Facilitator Program.
A 12 hét során a facilitáció szakmai és módszertani alapjait intenzív gyakorlással kapcsoljuk össze. A személyes képzési napok között elméleti és módszertani anyagok támogatják az önálló tanulást, egyes témákba vendégelőadókkal mélyülünk el, a résztvevők pedig saját facilitációs helyzeteiken és saját projekt munkájukon is dolgozhatnak.
akkreditált
kéthetente személyes képzési napok
önálló tanulás
projekt munka
szakmai visszajelzés
Mit tanulunk?
A program többek között az alábbi területeket kapcsolja össze:
Folyamat- és workshoptervezés
Hogyan jutunk el egy összetett helyzetből egy világos célhoz, majd egy tudatosan felépített folyamathoz?
Facilitációs és részvételi módszertanok
Hogyan válasszunk módszert a cél, a csoport és a helyzet alapján – ahelyett, hogy a kedvenc eszközeinkből indulnánk ki?
Csoportdinamika és részvétel
Hogyan érzékeljük, mi történik a csoportban? Hogyan dolgozzunk eltérő részvételi mintákkal, feszültséggel, ellenállással vagy elakadással?
Tér, idő és ritmus
Egy folyamatot nemcsak a módszerek alakítanak, hanem az is, milyen teret teremtünk, mennyi időt adunk, és milyen ritmusban haladunk. Foglalkozunk a fizikai és online tér tudatos kialakításával, az időkeretekkel, a tempóval, a szünetek és a csend szerepével, valamint azzal, hogyan érzékeljük és alakítjuk a csoport ritmusát a folyamat során.
Kérdezés, kommunikáció és döntéshozatal
Hogyan segítsük a csoportot abban, hogy feltárjon egy problémát, különböző nézőpontokat hozzon be, majd eljusson egy döntésig?
Facilitátori jelenlét és alkalmazkodás
Hogyan maradjunk jelen egy élő csoportfolyamatban, és hogyan reagáljunk arra, ami ténylegesen történik – akkor is, ha az eltér az eredeti tervtől?
Rendszerszemlélet és élő rendszerek
Mit tanulhatunk a szervezetfejlesztés, az ökológiai gondolkodás, a permakultúra vagy az ökopszichológia szemléletéből a csoportokról és a változásról? Hogyan értsünk meg egy rendszert, mielőtt beavatkozunk, és hogyan tervezzünk teret a visszajelzésnek, az alkalmazkodásnak és az önszerveződésnek?
Design és emberközpontú tervezés
A service design, design thinking és más részvételi tervezési megközelítések eszközei a problémák közös megértéséhez és a megoldások kialakításához.
Saját facilitátori működés
Milyen facilitátor vagyok én? Mik az erősségeim? Hogyan hatok egy csoportra? Mit kezdek a bizonytalansággal vagy a konfliktussal? És hogyan alakíthatok ki olyan facilitátori stílust, amely szakmailag tudatos, mégis önazonos?
Kinek szól?
Azoknak, akik már dolgoznak csoportokkal, és szeretnék rendszerezni vagy elmélyíteni facilitátori tudásukat; valamint azoknak, akik tudatosan szeretnék felépíteni ezt a kompetenciát, és készek arra, hogy a módszerek mellett a saját működésükkel is dolgozzanak.
Tervezett indulás: 2027 tavasz
A tanulás része a gyakorlás
A résztvevők több alkalommal terveznek és vezetnek folyamatokat, kipróbálhatnak különböző megközelítéseket, és strukturált szakmai visszajelzést kapnak.
A program végén minden résztvevő önállóan megtervez és facilitál egy több alkalmas csoportmunkát, majd közösen reflektálunk a folyamatra és a saját facilitátori működésére.
A cél nem egyetlen „helyes” facilitátori működés elsajátítása. Sokkal inkább egy olyan stabil szakmai alap és saját gyakorlat kialakítása, amelyből különböző helyzetekben is tudatosan lehet dolgozni.
VÁLLALATI KÉPZÉSEK
Vállalati képzések
Szemlélet és eszközök a jobb közös munkához
A szervezeti munka jelentős része együttműködésre épül: problémákat értünk meg, döntéseket hozunk, szolgáltatásokat tervezünk, projekteket indítunk, és különböző szakmai nézőpontokat próbálunk közös irányba rendezni.
A Workshopper vállalati képzései olyan gyakorlatban használható kompetenciákat, szemléleteket és módszereket fejlesztenek, amelyek segítenek tudatosabban vezetni ezeket a helyzeteket.
A képzések minden esetben a résztvevők szakmai közegéhez igazíthatók, és ahol lehet, saját példákkal, helyzetekkel és kihívásokkal dolgozunk.
Facilitation
essentials
Vezess jobb meetingeket, workshopokat és közös folyamatokat.
A facilitáció nem csak professzionális facilitátoroknak hasznos kompetencia. Vezetők, projekt- és product managerek, HR-esek, designerek és más szakemberek is nap mint nap vezetnek olyan helyzeteket, ahol egy csoportnak közösen kell gondolkodnia, döntenie vagy továbblépnie.
A képzés a facilitáció legfontosabb gyakorlati alapjait adja át: célmeghatározás, folyamattervezés, módszerválasztás, bevonás, kérdezés, döntéshozatal és csoportdinamika. A módszertani tudás mellett hangsúlyt kap a facilitátori jelenlét, a csoport működésének megértése és a váratlan helyzetekhez való alkalmazkodás is. A résztvevők gyakorlati feladatokon keresztül sajátíthatják el, hogyan tervezzenek és vezessenek tudatosabban különböző csoportos folyamatokat.
A programot igény szerint a szervezet saját meetingjeire, workshopjaira és együttműködési helyzeteire szabjuk, így a tanultakat a résztvevők közvetlenül a saját munkájukban tudják alkalmazni.
A program hossza és felépítése szintén az igényekhez igazítható, az egynapos alapképzéstől a többhetes, projektalapú fejlesztési folyamatokig.
Design
Thinking
1 napos
személyes
gyakorlat orientált
interaktív
Komplex problémák. Emberközpontú megoldások.
A Design Thinking képzés kiindulópontja, hogy hogyan érthetünk meg összetett problémákat, és hogyan alakíthatunk ki valódi emberi igényekre épülő megoldásokat.
A résztvevők megismerik a design thinking szemléletét, folyamatát és módszertani eszköztárát, a problémák feltárásától és az érintettek megértésétől az ötletgeneráláson és prototípusalkotáson át a megoldások teszteléséig. Kiemelt figyelmet fordítunk az emberközpontú és részvételi tervezésre, a különböző nézőpontok bevonására és a felhasználói élmény tudatos alakítására.
A képzés gyakorlatorientált: a résztvevők egy közös, előre meghatározott kihíváson keresztül próbálják ki a módszereket, és megtapasztalják az iteratív tervezés teljes folyamatát. Hosszabb képzési programok esetén saját szervezeti kihívásokon és fejlesztési témákon is dolgozhatunk.
A cél, hogy a résztvevők az új eszközök ismerete mellett egy olyan emberközpontú, kísérletező és együttműködésre építő problémamegoldó szemléletet sajátítsanak el, amelyet később termékek, szolgáltatások, folyamatok és szervezeti működések fejlesztésében is alkalmazhatnak.
2-3 nap vagy hosszabb projekt alapú képzés